Korai indulást terveztünk, elvégre 550 km-t kellett autóznunk.
A mi életünkben valami mindig közbejön, főleg a korai kelést illetően 🙂 Jelen esetben az új mosógép, amit két fickó nem csak házhoz szállított, de be is szerelt. A munkájuk egy külön írást érdemelne, így ezt most nem részletezem.
Reggel 8 óra helyett délután 1 órakor végre úton voltunk! Rendben, az egész késést nem fogom a mosógépes fickókra 🙂
Hűtőtáskánk tele kajával. Jégaku nem volt benne. Minek? Északra megyünk!
A csomagtartónk szintén fullon. Elsősorban télikabátokkal. A birtokunkban fellelhető valamennyi kabátot behajítottuk: biztos, ami biztos! Sapkát még Magyarországon sem hordtam télen, de most mégiscsak Skóciába készültünk. Pár darab bekerült a kabátok mellé.
Jó, megmagyarázom: több kabáthoz több sapka kell. Színében és anyagában harmonizáljanak, ha már hülyének öltözök fel, legyek stílusos!
Évtizedes tapasztalatom szerint az ember 4 napra pontosan ugyanannyi holmit visz magával, mintha két hétre utazna. Ez alól egyfajta utazó kivétel: aki a bankkártyáján kívül semmi mást nem visz.
OK, van aki tényleg egy uzsonnás táskányi holmival napokig elvan – irigylem érte.
Nekünk csak a vitaminjaink elfoglalták a kis bőrönd felét. Persze ki lehetett volna számolni, hogy pontosan mennyi kell, de mi van akkor, ha elszámolom magam?
Továbbá ebben a korban, a sminkkészlet sem csak egy rúzsból áll…
Aztán ott vannak a biztonsági tartalékok: ha bármi történne, legyen egy pluszban… Miből? Hogyhogy miből? Akármiből, bármiből, mindenből 😀
Egyébként a csizmák foglalták el a legtöbb helyet. De ide mégsem jöhettem egy strand papucsban! (Hoztam azt is…)
Egyszer szeretnék én is lazán, csak a kis plasztik kártyámmal utazni 😉
Mivel tudtam, hogy az utazást a blogon meg szeretném örökíteni, a laptopom elsőként landolt a csomagtartóba! Amíg én írok, nem venném a szívemre, ha Férj unatkozna (vagy feltartana?), az övé is bekerült.
Víz nélkül sehová sem indulunk, mert sosem lehet tudni! Szomjas leszel, kezet kell mosnod, nyakig sáros vagy rossz esetben kutyasz@ros leszel egy parkolóban. Így egy karton víz is becsúszott a laptopok mellé.
Számítottunk rá, hogy este érkezünk Invernessbe (mégis mikor, ha dél után indultunk???), így némi sör és vörös bor is ránk vigyorgott, ha kinyitottuk a kocsi hátulját. Ne legyünk bajban, ha már nem találunk nyitva semmit, mikor megérkezünk!
Angliában az úthálózat kiváló. Minőségben és szervezettségében is. Ettől függetlenül a robot spinét is beállítottuk. Időnként egész jól elnavigált. Aztán vissza 🙂
Azt tudtam, hogy vám-és útlevél ellenőrzésre nem kell számítanom a határnál, de gondoltam, hogy valami jelzést csak fogunk érzékelni, ha átlépünk Skóciába.
Az első ilyen jelzés az út mentén egy kávézó volt, aminek az útról legjobban látható falán nagy molinó feszült:
„The last cafe in England!”
Nagyon frappánsnak találtam, meg is jegyeztem, hogy nem lepődnék meg, ha ezt egy magyar találta volna ki! Nem a helyesírási hiba miatt gondoltam 😀
Egyszerű tábla jelzi a határt és a skót zászló. Amit természetesen nem sikerült lefényképeznem, mert mozgó kocsiból, szélviharban elég sansztalan vállalkozás volt. Így megálltunk. Nekünk a az út másik oldalára esett a zászlós-táblás hely, de Férj ezt a problémát egy laza hátramenettel megoldotta. Kőfallal elválasztott parkoló és egy ismertető tábla jelezte, hogy megtaláltuk, amit kerestünk.
A kék alapon fehér átlós keresztes (St. Andrew/Szent András kereszt), a skót zászló. A fehér alapon piros keresztes (St. George/Szent György kereszt), Anglia zászlója. A kettő ötvözete, az Union Jack pedig az Egyesült Királyság zászlaja, a brit zászló.
A zászlók ekkor már kevésbé érdekeltek, mert ezidáig az úton nem láttunk olyan pihenőt, ahol az utazó könnyíteni tudna magán. Mivel a kőfal biztonságot nyújtott az úton haladók kíváncsi tekintete elől, gondoltam megmenekültem. Lehet, hogy nem ivásra, hanem tisztálkodásra kellett volna a vizet használnom?
Éppen a gyér erdő felé vettem volna az irányt, amikor Férj meglátta az ismertető táblát és el kezdte olvasni. Gondoltam ezt nekem is látnom kell, annyira talán nem sürgős az erdei túrám.
Amíg olvasgattuk a történelmi tudnivalókat, begurult egy másik autó. Szomorúan konstatáltam, hogy az erdő annyira gyér, hogy így buktam a programot. Hol van Skócia sok híres erdős, fás, buja növényzetű területe? Úgy tűnik nem itt!
Nézegettem az érkezőket, reménykedtem benne, hogy csak a szélvédőt mossák le, vagy leellenőrzik a hátsó ajtók zárját, és folytatják útjukat. De nem… nekiálltak turistáskodni! Apa-anya-kisgyerek fotózgattak az amúgy gyönyörű környezetben.
Meg nem mondom miért, de az volt az érzésem, hogy magyarok. El is hessegettem ezt a hülye gondolatot, mert miért pont magyarok lennének?
Csak nem tudtam szabadulni a gondolattól, egyre közelebb mentem hozzájuk, hogy halljam, milyen nyelven beszélnek.
Nyertem! Egy nagyon kedves, szintén Angliában élő magyar házaspárral találkoztunk a skót határnál. Váltottunk pár szót, megnyugtattak, hogy pár mérföldön belül lesz egy parkoló.
A parkoló tényleg közel volt, de egy mezei útszéli leálló volt. Semmi szolgáltatás, nem hogy WC! Ellenben az erdő a parkoló mellett sűrű volt 😉
Két kamion mellé még pont befértünk. A nagy rohanásban én nem is vettem észre, hogy magyar kamionok voltak!
Mióta Angliában élek, szeretek magyar rendszámot látni. Komolyan megdobogtatja a szívemet. Igazából csak kamionokkal szoktam találkozni, de az is nagyon jó érzés. Személyautóval nem hiszem, hogy sokan keverednek errefelé. A lakhelyemtől több mint 2200 km-re van Magyarország…
Ezért volt annyira kellemes ez a „nem hivatalos magyar találkozó”, amire végképp nem számítottam.
Skóciában még az angol tájnál is bujább és zöldebb a természet. A birkák, marhák és lovak itt is az út mellett szabadon legelésznek. A lovakon kabát van (na, akkor pont mi ne hoztunk volna, ha erre felé még a lovakon is divat?!).
Ezek nem mentek újdonság számba nálam. Ami viszont élmény volt, a skót marha. Én még ilyen mókás állatot nem láttam! Sajnos saját képet nem tudtam még csinálni róluk (bár reménykedem, hogy egy szelfi a skót kalandozás során még belefér 🙂 ), de a netről pár képet meg kell mutatnom!
Azt a frufrut 😀
Ami feltűnt már Skócia elején, hogy a házak stílusa kissé eltér a tipikus angol építészettől. Inkább hasonlítanak külsőre a 80-as évek magyarországi építészetére. Sok a sátortetős kocka ház. Terasszal, erkéllyel.
Az utak ugyanolyan jó állapotúak, mint idáig az angol utak voltak. A sofőrök szembetűnően betartják a közlekedési szabályokat, nem száguldoznak. Szabályosan, egyenletes tempóban autóznak.
Még rá sem tudtam csodálkozni erre a tényre, amikor feltűnt, hogy nem csak a figyelmeztető táblát látom fél mérföldenként, hogy traffipax van az úton, hanem magát a kocka alakú dobozkákat is igen-igen sűrűn. Már értem! Azért ilyen szabálytisztelők ezek a skótok!
Úgy tűnik nem lesz ez egy olcsó skóciai kirándulás a számunkra. Na, nem azért, mert méreg drága helyeken szálltunk meg, vagy ilyen helyeken vacsoráztunk! Nem!
Nagy valószínűséggel egy számla előbb fog a címünkre megérkezni, mint mi hazaérnénk, mert ezek a traffipax dobozok működnek is…
Nem baj, ez nem fogja elrontani a szabadságunkat. Majd ha visszatérünk a dolgos hétköznapokba, azokat fogja rommá verni.
Mennyire vastagon fog vajon a skótok ceruzája ilyen esetben?
Fotók: saját képek és internet
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: