Én igy repülök

Idén a nagy szigetről (Anglia), jöttünk a kis szigetre (Málta), nyaralni! 

Manchesterből valamivel több mint 3 órányi repüléssel el lehet jutni Máltára. Az egyik fapadossal érkeztünk, ugyanazzal a társasággal, akikkel előző nap Budapestről Manchesterbe. Kis szervezéssel akár maradhattunk volna Manchesterben is, kinézhettünk volna egy kellemes B&B (Bed and Breakfast), szállást, megspórolva a kétszeri 200 km-es vezetést és a hajnali kelést. De majd legközelebb… 

A Máltára tartó gép személyzete angol volt. Ellentétben az előző napi Budapest-Manchester járattal, ahol vegyesen magyar és angol volt a legénység, a kapitányunk magyar. Szeretek magyar kapitánnyal repülni. A tapasztalatom az, hogy dinamikusan, de mégis érzéssel emelkednek és ereszkednek. Mindig a jó szex jut róla eszembe: kellemes, ráhangoló kezdet és finom, relaxáló, mindent lezáró vég. Közben fent a felhők felett lehet vadulni 🙂 Erre néha a turbolencia is rásegít, ami ugye ízlés dolga, hogy növeli vagy csökkenti az élvezetet 😉 

A Máltára tartó gépen a személyzet kedves volt, de láthatóan unott. Arcukra tetovált mosollyal végezték a dolgukat. Ütötték a 100%-ot alulról, de semmi extra. Miattuk nem leszek hű a légitársaságukhoz, továbbra is az ár és az időpont fog dönteni a repülő utjaim kiválasztásánál. 

 Az ülések fölötti panelen a stewardess hívó gombot egymás hívására használták, mert a szerviz kocsi nem volt tökéletesen felszerelve. Hol aprópénz hiányzott, hol szalvéta, hol a kártyás fizetéshez szükséges terminál. De a hiányosságokat azzal a tipikus angol bájjal kezelték, mint minden „akadályt”. Meg vagyok győződve arról, hogy az angol hidegvér menti meg ezt a népet az idegbajtól. Nem stresszelnek, nem idegeskednek, nem kapkodnak. Majd csak megoldódik minden a maga útján. Bár magyar szemmel inkább lustának tűntek. Egy ismerősöm azt hiszem nagyon találóan fogalmazott: az angoloknál nemzeti sport a lustaság 🙂 

Nem szeretek repülni. Igyekszem magam mindig elfoglalni valami olyasmivel, ami agyilag leköt és eltereli a figyelmemet a repülésről. Mivel a mobiltelefonokat legtöbbször kikapcsoltatják, így azon nem mindig tudok játszani. Ezért vettem magamnak egy szókereső könyvecskét. Gondoltam nagy kihívás lesz, mert angol nyelvű. Kihívásnak nem nevezném, de repülés idejére tökéletes. 

Másik kedvencem az emberek megfigyelése, kielemzése. Rájöttem, hogy mindenki hasonlít valakire. Most például Harry kisherceg volt az egyik utaskísérőnk. Volt annyira kisfiúsan bájos és még vállalhatóan pikírt ez a srác is, mint az angolok kedvenc kis vöröse 🙂 

Repültem már Julia Roberts, Harrison Ford és Balázs Fecó alteregókkal. De a gyerekek a kedvenceim. Engem nem zavar, ha mellettem üvöltik, bőgik, ugrálják vagy hisztizik végig az utat! Olyan kibicként drukkolok nekik, akinek semmi sem drága. Én már ezen a korszakon túl vagyok, az unokás időszak még előttem van, fájjon majd akkor a fejem. Bár ahogy ismerem magam, nem engem fognak idegesíteni a saját unokáim, hanem az utastársaimat. Már előre elnézést kérek tőlük 🙂 

A gyerekek nem, de a felnőtt utasok néha engem is kilendítenek a biztos nyugalmamból. Vagy legalábbis egy életre megjegyzek egy pár típust. 

A manöken, aki már a reptérre lépéskor imbolyog a magas sarkújában. A checking pult előtt vánszorgó sort többször lelassítja, mert tíz centis sarkain nehezen indul újra. Ő az egyébként, aki mikor elfoglalja a helyét, azonnal méretes táskájába nyúl, és a sarkakat lecseréli egy kényelmes balett cipőre/tornacipőre. Teszi ezt azért, hogy a landolás előtt újra visszavegye a sarkait. Logikát nem keresek a történetben. 

A másik fajta, a cipő nélkül fel-alá rohangáló utas. Tudományos megfigyelésem szerint fele-fele arányban vannak a nők és a férfiak, akik szeretnek zokniban/mezítláb rohangálni a felhők felett. 

A kedvencem a túlmozgásos. Valami mágnes szerű vonzással az ilyenek mindig mellettem ülnek. Még akkor is, ha Férjjel nem egymás mellé szól a jegyünk 🙂

Ez a típus korán érkezik, az elsők között foglalja el a helyét. Már sálban-sapkában-kabátban beövezi magát. Aztán kiövezi. Állítgatja az öv méretét. Még kabátban. Aztán kabát nélkül. Szorosra, mert úgy áll jól neki. Az út közepén mikor fázni kezd és visszaveszi a kabátját, újra állít az övén. Felszálláskor jut eszébe, hogy a lábánál elrejtett hatalmas sporttáskából előhalásszon valamit. Ez elsőre sosem sikerül. Miután térdeire és az enyémre pakolta a táska tartalmát feladja. Öt perc mozgolódás, helykeresés, nyüzsgés után újra megpróbálkozik. Előkerül a szendvicses zacskó. Nem zavar, hogy csörög vele, nem moziban vagyunk. A szendvicsek akkurátusan, mértani pontossággal becsomagolva. Ránézésre háromnegyed órát vehetett igénybe ez a project. Ha két perccel többet rászánt volna, nem kéne az egész elemózsiás zsákot elővennie, külön-külön csomagolva egyből előránthatta volna, ha éhes. Egyébként a túlmozgásos az, aki laptopról néz filmet, a sporttáska aljáról halássza elő az olvasnivalóját vagy jegyzeteléshez a tollait. Többet, több színben. Mire mindent kipakolt, úgy elfárad, hogy lehunyt szemmel nyüzsög tovább. Mert ez a típus aludni is csak mocorogva tud 🙂 

A túlmozgásos párja lehetne a terpeszkedő. Ő úgy gondolja, ennyi pénzért neki legalább másfél ülés jár. Minden irányban! Ha mellé kerülsz, biztos a kezeit rápakolja a térdeidre. Ha ő ül középen mindkét irányba terjeszkedik. Ha elé ülsz, egész úton rángatja az ülésedet. Úgy utazol, mintha hintaszékben ülnél. Ha mögé szól a jegyed, sose tegyél a kis asztalkádra semmit, úgy is az öledben landol majd a tartalma 🙂 

Egy viszonylag új típus a véget nem érő buliból érkező. Ők általában angol fiatalok, akik valamelyik (vagy az összes), budapesti rom és rock kocsma tesztelése után tartanak haza igen kimerülten. A checking pultnál és a kapu előtti sorban a falnak támaszkodva áll/ül/fekszik. Haverjai közül mindig van egy kísérője, aki a sor haladtával előrébb vonszolja. A gépbe jutásig általában kipiheni annyira magát, hogy a fedélzetre érkezvén üvöltve énekelje a QUEEN klasszikust: „We are the Champion!” Természetesen ha hátra szól a jegye elöl száll fel, ha előre, hátul. Így alkalma van az egész gépnek megcsillogtatni énekesi tehetségét és egyensúlyozási képességét. Egyébként több gond nincs vele egész úton, mert ahogy elfoglalja a helyét, nyálcsorgatva alszik landolásig. 

A pánikkeltő. Felkészülten érkezik a LOST összes évadjából és egyéb repülőgép katasztrófáról szóló filmből. Nem irigy, mert a tudását hangosan osztja meg utastársaival. 

Párja a tudálékos. Ő is képben van a légikatasztrófákkal, és meg is tudja magyarázni a miérteket. A repülőgép minden rezdülésére, morajlására tudja a tudományos választ. Amperben, Herz-ben, mile-ban, decibelben és ki tudja még milyen mértékegységekben osztja az eszet. 

Eddig ehhez a néhány típushoz volt szerencsém. Biztosan van még számomra pár újdonság. Sebaj, idén nyáron átlag feletti számban repülök, alig várom, hogy találkozzam velük is 🙂