A gymben

Besenyő Pista bácsi sem értené, hogy valaki, aki hullafáradt és mozdulni sem tud, miért megy edzőterembe? Mivel gyakorlatias vagyok, az elméleten nem sokat gondolkoztam, napok óta a fizikai kimerültség határán elvonszolom magam én is. Otthon volt idő, amikor nagyon is rendszeresen jártam, néha túlzásba is vittem az aktív sportolást. Mivel lehetőségem van helyben, közvetlen munka után megmozgatni magam, gondoltam egy merészet: kipróbálom. Tudom a városban vannak posh helyek, amik biztos jobban felszereltek és szebbek is, mint az, amit én választottam, ami helyben van. Kezdésnek gondoltam kardiózás gyanánt a biciklizés megfelel nekem. A futógépet nem igazán szeretem, túl sok vicces videót láttam már hozzám hasonló balfékekről, akik komoly elhatározásból adtak a sportnak. … és a mi rekeszizmainknak is 🙂 Meg őszintén: futni a szabadban is lehet, mi a fenének futkároznék egy légkondis teremben? Három fajta bicikli közül kiválasztottam a nekem legszimpatikusabbat. Szerelem volt, első látásra! Csak két vadul bicajozó úriemberen kellett átvágtatnom, hogy testi kontaktusba léphessek a kicsikével. Felmásztam rá… igen, másztam, mert sehogy sem tudtam az ülésmagasságot beállítani a méretemre. Utálom ezeket a komoly gépeket! Mindig kifognak rajtam. Hiába csavartam, tekertem (ellentétes irányba is, mert ugye ez itt Anglia, ahol minden fordítva működik), húztam, toltam, cibáltam… az ülés magassága egy óriásra volt méretezve. Gondoltam valahogy csak tekergetek rajta, a pedált igazából lábujjheggyel elértem. Néztem a “műszerfalat”… a fenébe, az, hogy érintőgombos már előre sejtette velem, hogy nem leszünk jóban. Vagy izzadt az ujjam, vagy jéghideg, de hogy nem tudom soha elsőre (sőt sokadikra sem mindig), beizzítani az ilyen kütyüket, az tény. Őt sem sikerült… Szégyenérzetemet félretéve, egy sportos mozdulattal leugrottam a bringáról, és az edzőtől kértem segítséget. Rendes volt, mert azonnal az ülésmagasságán állított. Aztán megkérdezte, hogy mit szeretnék csinálni a biciklin? Hogyhogy mit? Szerinted? Kávézgatni és jót beszélgetni vele! Mit lehet erre mondani? Nagyon hülyén nézhettem, mert az edző megszánt és felajánlotta, hogy csináljak végig egy 20 perces fittnes programot. 20 perc??? Jézusom, én arra gondoltam, hogy kicsit kerekezek, aztán majd találok valami más eszközt, amivel lekötjük egymást. De legyen a fittnes program, gondolom ő jobban ért hozzá. Elmagyarázta, hogy olyan lesz, mintha hegyre fel és hegyről le haladnék. Na tessék, ez egy mountain bike! Erről nem volt szó! A lényeg, hogy alig 2 perc múlva a stopper elindult én meg tekergettem. Jól ki vannak ám találva a gymek: a falakra TV-ket tesznek, hogy lekösd a figyelmedet, ne sajnálgasd magad, hogy milyen nehezen megy az idő edzés közben. Két adást néztem szimultán, az egyik valami hírcsatorna, ahol sebesült, vérző, rohanó, égő és még nem tudom még milyen szörnyűségeket átélt embereket mutogattak. Még jó, hogy az a TV le volt halkítva. A másikon egy zenecsatornán alig-ruhában billegő, sportos alkatú lányok motiváltak a tovább kerekezésre. Először 5 perc után néztem az órára. Na jó, nem önszántamból, mert mióta el kezdtem tekerni, kerestem én, hogy melyik szám lehet az, amit nagyon figyelnem kell, nehogy egy fél perccel is tovább csináljam a gyakorlatot. Ki tudja, hátha nem tesz jót az egészségnek 🙂 Mire a sok színes villogó szám közül megtaláltam melyiket kell néznem, tisztában voltam a sebességemmel, a vérnyomásommal és a leadott kalóriákkal is. Egyet viszont nem értettem: mikor jön már az a lejtő? Szerintem folyamatosan hegymenetben tekertem. Ezt bizonyítja az is, hogy 20 perc után nem, hogy nem tudtam leszállni a bicikliről, de már annak is örültem volna, ha valaki ledönt róla 🙂 De nem azért jöttem, hogy egy kis izombénuláshoz nagyon hasonlító állapot kedvemet szegje, ezért más kínzó eszköz után néztem. A sarokban meg is láttam egy fitlabdát. Ollé! Ez a nekem való! De komolyan, nagyon szeretem. Itthon is van, csak ha felfújnánk, a vendégszobába véletlenül sem férne be senki. Akkor meg minek, mert aztán tornázni végképp nem tudnék rajta sehol a lakásban. Meg is rohamoztam rögtön. Mivel jól ismerem a jószágot, nem gurultam le róla, nem estem el vele és egyáltalán semmi vicceset sem csináltam, csak rendeltetés szerűen használtam. Mikor kimerült a repertoár, még mindig mozgásigényem volt. Bár az a mozgás, amivel haladtam A-ból B-be meghatározhatatlan volt, annyira fáradt voltam, de gondoltam, ha már itt vagyok megnézem mitől lehetek még fittebb? Egy másik teremben a súlyzók sorakoztak. Egy-két helyi gladiátor birkózott velük. Gondoltam nem állok be közéjük, nehogy elszégyelljék magukat 🙂 A legkisebb súlyzót szerettem volna elvenni, de a két fickó úgy hadonászott az kezükben lévőkkel, hogy esélyem sem volt megközelíteni a kicsikéket sérülés nélkül. Gyors szemrevételezés, hogy mit lehet itt még csinálni, amikor megakadt a szemem a sarokba dugott partvisnyélen. Arra gondoltam, ha ezt nem a takarító néni felejtette ott, akkor használni is lehet. Félve közelítettem meg: nehogy a takinéni rácsapjon a kezemre, féltve a kenyérkereső szerszámát. Úgy tűnik a partvisnyél teljesen tudatosan volt a sarokban elhelyezve: így nem féltem használni. Mivel ezek a kalandok több mint egy órát vettek igénybe, arról nem beszélve, hogy ezen időt aktív sportolással töltöttem, úgy döntöttem, megnézem az uszoda részleget és a jacuzzit. De ezt később fogom elmesélni, ha valakit érdekel 🙂